Ez már Kanada

Az utolsó bejegyzéshez képest, annyi változott, hogy közben megérkeztem.
A repülőút szokatlanul simán, és gondmentesen telt el, annak ellenére, hogy Párizsig, egy 2 éves kislány ült mellettem a gépen, de szerencsére a Buci Maci magazin pont lekötötte annyira, hogy ne kezdjen el sírni...
Párizsban volt 4 órám átszállni, ami bőven elég volt, még sok is, de legalább biztosan elértem a gépem Montréálba. Amint már korábban írtam, annyira nem vártam ezt a hosszabb, 7óra 20perces utat, mert hogy kényelmetlen is unalmas. Kellemeset csalódtam, mert szokatlanul nagy hely volt a lábamnak, és sikerült nem kidörzsölt térdekkel leszállni, bár még ez sem segített azon a tényen, hogy kegyetlenül unalmas volt. Bár szinte végig aludtam az egészet, ami szintén szokatlan.
Montréálban gyorsan át kellett esni a vámon, ami kb 20perc alatt megvolt, de utána jött a hosszabb dolog, a bevándorlási hivatalnál, kb 30an voltak elöttem, ami azt jelentette, hogy olyan 1 órát álltam sorba, de szerencsére nem kezdtek el szívózni velem, biztos ők is legalább annyira fáradtak lehettek mint én, de végülis 5 perc alatt átengedtek. Voltak olyan cserediákok akiknek ez a művelett 2 óráig tartott...
Utána kimentem a reptér várótermébe, ott találkoztam a fogadócsaládommal, majd ahogy terveztük, egyik barátjuknál aludtunk Montréálba.
Ők nagyon kedvesek voltak, mondták ha bármikor szeretnék menni hozzájuk, vagy csak hely kell ahol aludni szeretnék Montréálba, akkor hozzájuk nyugodtan mehetek.
Másnap 4 órás autózás volt Saint-Georgeig. Útközben megismerkedtem az egyik legjobb hellyel, Tim Hortons, fánkok. Igaz, hogy rendőrautó nem is állt elötte, mint ahogy azt az ember elvárná, bár ahogy feltűnt, a mentősök is legalább annyira kedvelik a fánkot mint a rendőrök... :)
Saint Georges.
Egy 30 ezres kisváros, tipikus kisváros hangulata van, szóval a házak nagyjából egy sablonnal készültek, az utcák szinte megegyeznek, de vagy egy fajta hangulata, nekem tetszik. Majd képeken mindenki megcsodálhatja.
Az első nap nagyjából ezzel telt, este átjött az anyukám egyik barátja, mivel Ő kevésbé beszél angolul, mondhatjuk szinte semennyire, ezért belemerülhettem a francia rejtelmeibe.
Másnap reggel, beiratkoztunk az iskolába, többi cserediákkal, majd volt egy körbevezetés az iskolába...
Hát azt kell hogy mondjam, hogy nem egy rossz iskola, tehát amik főképp jellemzik az egy saját hokipálya, 1 szinházi előadó, 3 konditerem, 2 fedett kosárpálya, és egy úszómedence...
De ahogy feltűnt, ez nem csak engem, hanem a másik 4 cserediákot is legalább annyira megdöbbentette mint engem.
A suli után, az egyik cserediák anyjukája, megkérdezte, hogy nem e akarok velük elmenni ebédelni, valami kis helyi étterembe, hát persze hogy igent mondtam, majd utána mondták, hogy ebéd után elmennek Québec Citybe, ami egy 500 ezres nagyváros, legöregebb Észak-Amerikába,  és ha szeretnék, mehetek velük.
Ezt is hülyeség lett volna kihagyni, szóval velük mentem.
Nagyon tetszett a város, rendezett, mint minden, és tipikus öreg belváros, az öreg az 400 évest jelent, mert hogy itt akkor kezdődött el 'minden'. Közben jókat beszélgettem akikkel voltam, és megdöbbentet, hogy még csak 2-3 napja vagyok itt, de már így is elég sok minden történt, szóval szerintem egy elég sikeres csereévnek nézek szembe.